Szégyen ha sírunk?

Ha könnyekről beszélünk, lehetnek azok a boldogságtól, illetve szomorúságtól is. Ha az előbbi, akkor azt gondolom nem szégyen, ha az ember így fejezi ki, ha meghatódik a boldogságtól, lehet az egy gyermek születése, egy esküvő vagy egy aranyos videó, vagy akár egy kedves ajándek miatt is, melyet egy hozzátartozónktól kaptunk. Én sokszor hatódtam már meg efféle dolgokon, például amikor a férjem megkérte a kezem, vagy amikor a húgom megszületett.

De mi van, ha ezek a könnyek a szomorúság könnyei? Szégyelnünk kéne őket, és nem sírni “mert mi erősek vagyunk”? Vannak akik azt mondják, hogy ők csak akkor sírnak amikor senki sem látja őket. Én is ezek közé tartozom. De ismerek olyanokat is, akik viszont nyilvánosan is zokogásban törnek ki ha szomorúak. Melyik a jobb? Nyilván egyik sem, mert jobb lenne ha sosem sírnánk, és mindig mindenki boldog és vidám lenne. De ugye a mai világban ez nem fog megtörténni, és még a legerősebb embernek is kicsordulhat a könnye.

Amit biztosan tudok, tapasztalatból, hogy nem szabad homokba dugni a fejünket. Ha kisírjuk magunkat, azzal úgymond elsírjuk a szomorú könnyeinket. Nekem sokszor megkönnyebbülés, ha félrevonulhatok, és ha nagyon feszült vagyok, és sírnom kell, akkor sírok. Nem szabad visszatartani. Csak halmozódik, aztán ha kirobban, az sokkal rosszabb, mert akkor esetleg másokat is megbánthatunk vele. Persze én azt mondom, a nyilvános drámától tartózkodjunk, de persze ki hogy érzi jól magát. 🙂

Szóval ha sírnotok kell, sírjatok, a szomorúság könnyeit ki kell sírni, és hidd el, hogy minden jóra fordul!