Amikor a régi, fájó emlékek előtörnek…

Talán már írtam Nektek arról, hogy tolmácsként dolgozom kórházakban, bíróságon, rendőrségen. Szeretem a munkám, sok emberrel találkozom, van köztük kedves, nem kedves, szóval vannak érdekes személyek. Sok élményben, helyzetben volt már részem, mióta ebben a beosztásban dolgozom, voltak viccesek és persze szívszorítóak is. De van egy páciensem, akit a hónap elején kaptam. Róla, vagyis inkább a helyzetéről írnék ma, ugyanis ami vele megtörtént, az előhozott bennem olyan emlékeket, amik sajnos velem is megtörténtek. Ő most ugyanazon megy át, mint én 2 éve.

Mivel titoktartási szerződést írtam alá, így semmit nem írok a páciensről, se nemet,se kort, semmit, mert ezt nem tehetem. A lényeg, hogy ez a személy rákos beteg. Már régóta szenved tőle, sokféle dolgot adtak már neki, és nem vállalják el a műtétet, mivel ez a daganat olyan helyen van (a koponyájában, az arcüreg közelében), hogy nem vállalják el. Ez a személy ma kapta meg az első sugárkezelését, mivel az orvos úgy látta jónak, hogy ez majd csökkenti a daganat nagyságát.

Amikor vártunk, hogy szólitsák, újra átéltem azt ami velem történt: nálam 2011 novemberében diagnosztizáltak fültőmirigy daganatot, ami rosszindulatú volt (a mintavétel után derült ki). Kaptam egy nagyon jó orvost a pécsi fül-orr-gégészeten, és 2012 januárjában megműtöttek. Azt azonban elmondták, hogy a műtét azzal jár, hogy az arcom (mivel ott vágták fel) le fog bénulni egy időre, mivel nagyon megmozgatták az idegeket. Elfogadtam, mert azt mondták, pár hét és helyre jön. Ez rendben is volt, de a varratszedésen az orvos közölte, hogy sugárkezelést kell kapnom, mivel a daganat olyan rosszindulatú volt, hogy lehet hogy maradt bent, és jobbnak látják ha kapok kezelést, megelőzés címén. Ez azonban lassította a folyamatot, hogy a bénulás helyrejöjjön, a kezelés során leégett a fél arcom, a hajam egy része kihullott, és nagyon kétségbe voltam esve, mert akkor májusra terveztük az esküvőnket. Már majdnem minden le volt foglalva, de én nem tudtam részt venni nagyon semmiben, örültem, hogy a ruhámat kitudtam választani. Ugyanis mindig nagyon fáradt voltam, hányingerem volt, a bőröm kiszáradt, sokszor még vérzett is. De tudjátok, nem adtam fel. Sokat sírtam, rengeteget, de akkor májusban én voltam a legszebb menyasszony. Mert harcoltam! A páciensemnek is próbáltam erőt adni, elmondtam neki, hogy én is átmentem ezen, és hogy semmi baj nem lesz.

Szóval Hölgyeim és Uraim, hogyha reménytelennek látszik a helyzet, és minden veszni látszik, ne adjátok fel. Ha én feladtam volna, lehet ma már nem írnék Nektek. De itt vagyok! 😉 🙂