Talán minden ember életében van olyan pont, amikor azt mondja, már elegem van, én ezt nem bírom. Azt gondolom, sokan vannak így. Azonban nagyon sokan, főleg fiatalok szokták folytatni ezt azzal, hogy mindenért önmagukat hibáztatják. Egy idő után, ha az emberrel sok rossz történik, hajlamos önmagát okolni érte. Nyilvánvalóan nem ő a hibás, hanem csak az események alakultak számára kedvezőtlenül. Lehet ez az iskolatársaktól jövő nyomás, a csúfolódás, a bántalmazás, vagy akár a folyamatosan szerzett rossz jegyek is. Ezeknek a rossz dolgoknak a hatására sok fiatal érez késztetést arra, hogy vagdossa magát, akár lábon, vagy kézen, sőt ez akár öngyilkosságig is fajulhat. Ebben látnak megnyugvást, annak ellenére, hogy
fájdalommal jár. Ha pedig a vagdosásban már nem éreznek megnyugvást, akkor mennek tovább, és alkoholba, drogba fojtják mindazt, amit inkább meg kellene beszélni. Ez nyilvánvalóan nem vezet jóhoz, hiszen vagy a drog illetve alkohol öli meg később, vagy saját maga vet véget az életének, előbb. Azonban az ilyenről beszélni kell. Ha egy tinédzser, fiatal ezt csinálja, bántja, pusztítja önmagát, annak bizony jó oka van, és ezt nem lehet félvállról venni. Figyelni kell rájuk, hiszen sok esetben ők kérnek segítséget, csak éppen senki sem hallja őket, senki sem figyel rájuk, és sajnos az a szomorú, hogy a szülő sem. Pedig a szülőnek lenne az elsődleges feladata, hogy a gyermeke fizikai, szellemi és érzelmi jólétét biztosítsa, és ha ez egyedül nem megy (mert például egyedül neveli a gyereket), akkor kérjen segítséget. Erre alkalmas egy pszichológus, vagy akár egy iskolai tanár, de még egy háziorvos is képes segíteni, hiszen ilyen esetben pszichés, érzelmi problémáról van szó, amihez orvos kell.
Kedves fiatal, aki olvasod e sorokat. Ha netán eszedbe jutnak ilyen gondolatok, hogy bántsd magad, jusson eszedbe, ha idáig erős voltál, akkor erős is tudsz maradni, csak beszélj valakivel, egy felnőttel, a szüleiddel, hogy hogy érzel. Ők igazán megfognak érteni. Csodálatos vagy, lásd magad szépnek, és hidd el, minden rendben lesz.
Kedves szülő. Ha a gyermeked azzal fordul hozzád, hogy ilyen gondolatai vannak, és bánatos, szomorú, problémái vannak, akkor hallgasd meg. Ha te nem teszed, akkor ki fogja megtenni? Ha te nem húzod vissza, akkor mindig lejjebb és lejjebb gurul a lejtőn, ahonnan egyszercsak nincs visszaút. Ha nem is mond neked semmit, figyelj rá, a viselkedésére, ha gyakran a szobájába vonul, látszik rajta, hogy nincs jól, ha az a mosoly csak színlelt, akkor ne engedd el annyival, hogy biztos csak rossz napja volt, vagy sokat kell tanulni.
A legelső bejegyzésemben: https://writefromheart.cafeblog.hu/2014/06/15/amanda-todd-az-internet-aldozata/ már írtam erről. Ezzel kapcsolatban csak annyit fűznék még hozzá, hogy a szülőknek igenis oda kellett volna figyelni, hogy a lányuk kivel, kikkel beszélget az interneten, és ha tudták, hogy a gyereket bántják az iskolában, akkor erről beszélni kellett volna, kezelni a dolgot, és nem hagyni, hogy az a szerencsétlen lány a vesztébe rohanjon.
Úgy érzem, hogy szükséges erről írni, hiszen manapság ez nagyon elterjedt, hogy a fiatalok bánatukban drogoznak, isznak, és vagdossák magukat, sok videót látni az interneten, amikor lányok, fiúk cetlikre írják a történetüket, és azt mutatják a kamerában. Én azt szeretném, ha ez nem maradna tabu, hanem mindenki merne segítséget kérni.
Köszönöm a visszajelzésed, és örülök, hogy értékeléssel fogadtad. Valóban azt gondolom, és hiszem hogy ezzel foglalkozni kell, mert biztos vagyok benne hogy jó pár öngyilkosságot megelőznénk, ha mindenki kellően odafigyelne erre. Én bízom abban, hogy a posztomat sokan olvassák majd, és kicsit felelevíniti mindenki magában ezt a dolgot. Mégegyszer köszönöm a kommentet. 🙂
Örülök, hogy van aki foglalkozik ezzel a témával, nagyon fontosnak tartom, hogy odafigyeljünk a segélykiáltásokra, mert személyes példából tapasztalom, hogy nagyon sokan inkább elfordítják tekintetüket a problémáról, hogy inkább bele se keveredjenek…és ez szomorú:( A szülők szerepe szerintem is nagyon fontos.