Azt mondják, hogy amíg az ember szülei élnek, addig gyerek marad. Úgy vélem, ez igaz. Én az elmúlt hetekben jöttem rá, mennyire gyerek vagyok még. Mostanában sokat beszélek a szüleimmel (ezek miértjéről később írok majd), és ráébredtem, hogy még így felnőtt fejjel is mennyi minden van, amit nem tudok, és anyu és apu jobban tudja nálam, és csodálkozva hallgatom, ahogy megosztják velem a tapasztalataikat.
WeHeartIt
Azt gondolom, hogy ki kell használni, élni kell az alkalmakkal, amikor együtt lehetünk a szüleinkkel, amikor hallgathatunk rájuk és figyelhetjük őket. Mert eljön majd az a nap, amikor majd ez már nem adatik meg, és akkor rá kell jönnünk, hogy már nem vagyunk gyerekek.
El kell ismerni, hogy gyerekként (értem ezalatt amikor még velük élünk 18 év alatt), akkor nem egyszerű hallgatni rájuk, és nehéz belátni, hogyha igazuk igazuk van, nehéz elfogadni a tanácsot. Sokszor még felnőttként sem egyszerű. De amikor már nem lakunk velük, és nincs lehetőségünk annyit találkozni, mint előtte, akkor minden idő értékessé válik, és rájövünk, hogy a tanácsaik értékesek, és érdemes hallgatni rájuk.
WeHeartIt
Sokaknak nem élnek már a szüleik, van akinek egyik sem, van akinek csak az egyik fél. Illetve van aki árvaházban nőtt fel, nem is ismerve a szüleit. Van, akit a nagyszülők nevelnek fel. Azt gondolom, rájuk ugyanaz vonatkozik, mint a szülőkre, szülőkként kell tekinteni rájuk, és értékelni a tanácsukat, mert ők még idősebbek, és tapasztaltabbak.
WeHeartIt
Akárhogy is hozza az élet, szülei mindenkinek vannak, ha nem is szó szerinti értelemben. Van akinek a nagyszülei, van akinek a nagynénje, nagybátyja, nővére, bátyja, szomszédja, vagy az árvaházi nővérek. Akárhogy is legyen, a szülők tanácsa mindig értékes, és ahogy telik az idő, rájövünk, jól tesszük, ha hallgatunk rájuk. Tegyük meg, míg lehetőség van rá.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: